2013. január 28., hétfő

Új olvasnivaló a könyvtárban

Jacqueline Wilson: Micsoda anya! 

 Mama, papa, gyerek(ek) – esetleg némi házikedvenc. Általában ilyen egy normális, de legalábbis hagyományos, a társadalmi normáknak teljes mértékben megfelelő család. Ahol van otthon tévé, videó, hifi, telefon. Ahol minden nap van mit enni, és ahol nem az az ünnep, amikor a postás kihozza a segélycsekket. Ahol…
Sokáig lehetne még sorolni, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy Jacqueline Wilson regényében – ahogy azt tőle már megszokhattuk – minden másképpen van.

Kezdjük a mamával. Legyen az ő neve Marigold. Legyen neki valami „divatos”, de mindenképpen „modern” betegsége, mondjuk mániás depresszió. Mivel ez nem elég „színes”, legyen valami különleges ismertetőjegye. Mondjuk az egész testét beborító színes tetoválások megteszik.

Folytassuk a papával. Bár jelen esetben a többes szám a helyénvaló. Merthogy papából rögtön kettő is van (mindegyik lánynak egy-egy), de nem sűrűn fordulnak elő a családi fészekben. Merthogy nem élnek együtt.

Most pedig jöhetnek a gyerekek.

Akad egy 13 éves forma leányzó, aki sokáig nagyon örült annak, hogy ők mások, mint a többi ember, de most már elege van belőle. Normális életet szeretne élni. És szeretne végre megismerkedni az édesapjával. Ő Star.

Aztán van itt még egy 10 éves forma kislány is, aki szerint az ő anyukája a legszuperebb és leggyönyörűbb anya, csak ne maradna ki éjszakára, ne viselkedne sokszor olyan furcsán, és ne inna annyit. Akit rendszeresen csúfolnak az iskolában, és akinek sokáig egyetlen barátja sincs. Csak vágyai. Ő Dolphin.

Házikedvenc jelen esetben nincs, ám adott egy undok szomszédasszony, aki állandóan a családgondozót akarja hívni, néhány elviselhetetlen osztálytárs, kellemetlenkedő tanárok, Dolphin egyetlen barátja, egy rendkívül kedves nevelőanya (és a hozzá tartozó „család”), valamint egy nagy halom bonyodalom.

Jacqueline Wilson regény „gyermeki” bájával hol mosolyra, hol könnyekre fakaszt. Mi több, elgondolkodtat. Mégpedig – többek között – a normalitás viszonylagosságáról. Egyesek arra vágynak, hogy különbözzenek másoktól, míg mások azt szeretnék, ha nem tűnnének ki a nagy szürke masszából.
Mindkettő érthető és elfogadható a maga módján. Bár szerintem ebben az esetben is az a legfontosabb, hogy valaki megtalálja az arany középutat.

Megkapóan őszinte könyv, amit tiszta szívvel ajánlok elsősorban a tinédzsereknek, ám felnőttek, sőt, szülők is nyugodtan belelapozhatnak. Ha jó helyen (szerintem csak ilyenek vannak) nyílik ki a könyv, nem fogják tudni letenni. Én személy szerint minden szavát imádtam. 

A bejegyzés forrása: ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok
Galgóczi Móni: Jacqueline Wilson: Micsoda anya!

2013. január 23., szerda

Jacqueline Wilson regénye

Tracy Beaker története 

 A bejegyzés forrása: ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok

 Tracy Beaker 10 éves 2 hónapos kislány, és bár van édesanyja, több „sorstársával” együtt gyerekotthonban él. És természetesen nagyon utálja az egészet. Bár fényképeket és emlékeket őriz az anyukájáról, több éve már annak, hogy utoljára látta.

Az értelmes, és a látszat ellenére érzékeny kislány összeférhetetlen magatartással fejezi kis lázadását a fennálló helyzet ellen. És ez még nem minden. Dacból elutasít minden baráti közeledést, a figyelmet pedig úgy igyekszik felhívni magára, hogy tönkreteszi társai játékait, verekszik és/vagy hazudik.
Vágyik a szeretetre, a gondoskodásra és arra az érzésre, hogy ő is fontos valakinek. Szeretne végre valakihez tartozni. Hát olyan nagy kérés ez egy ilyen korú kislánytól?

Jacqueline Wilson Tracy személyén keresztül, a maga megindítóan közvetlen és kedves módján, mégis kíméletlen őszinteséggel beszél viselkedésének okairól, valódi érzéseiről, vágyairól és reményeiről.
Naplóján keresztül (ez lenne az ő „nagy regénye”) megtudhatjuk, hogyan látja ő a körülötte lévő világot, miként éli meg a vele történő eseményeket, és milyen érzelmeket váltanak ki belőle a különböző személyek és élethelyzetek.

Története egyszerre szomorú és vidám, egyszerre elgondolkodtató és szórakoztató, egyszerre tűnik felszínesnek és filozófiai mélységűnek. Úgy érzem, ismét sikerült olyan könyvet találnom, amit nyugodtan olvashatnak gyerekek és felnőttek egyaránt. Bár leginkább a 10-12 éves korú gyermekek érdeklődésére számíthat.

Igazából az a legjobb, ha egy családból több generáció képviselői is elolvassák, aztán egy jót beszélgetnek róla. Mostanában úgysem nagyon beszélgetünk egymással. Legalábbis élőben nem, vagy egyre kevesebbet. Pedig olyan jó néha egy kávé, tea, üdítő vagy bármi más mellett megbeszélni „az élet nagy dolgait”.

Örömmel tölt el, hogy a szerző nem szakított eddigi hagyományaival, és ebben a könyvében is olyan dolgokról ír, amelyekkel akár saját életünkben is nap mint nap szembesülhetünk. Csak éppen sokkal könnyebben dolgozzuk fel őket, ha valaki mással történnek meg.

Jó kis könyv, de – stílus ide vagy oda – Nick Sharratt provizórikusan felbukkanó, bűbájos rajzai nélkül nem lenne ennyire élvezetes olvasmány.

A könyvet kikölcsönözheted a könyvtárból.

2013. január 17., csütörtök

Új könyvek - olvasnivaló lányoknak és fiúknak

Jacqueline Wilson regényei

A kofferes kislány

Andy szülei válása után meglehetősen lehetetlen helyzetbe kerül: ez egyik hetet anyukájával, annak új férjével és három gyerekével, a másikat apukájával, annak új feleségével és ikergyerekeivel (valamint mostohaanyja hasában lévő leendő féltestvérével) kell töltenie. Az első esetben egy 14, egy 12 és egy 10 éves gyerekkel, míg a második esetben két 5 évessel kell megosztoznia a szobán, illetve a szülői szereteten.
Amiből sajnos nagyon keveset kap. Legalábbis ő így éli meg. És ez természetes is, hiszen 10 évig ő volt a szülei szeme fénye. És a válással együtt nem csupán megszokott környezetét, az otthonát veszítette el, hanem mindent, ami fontos volt számára.

Nem is csoda, ha nehezen kezelhetővé válik. Ha veszekszik, olykor verekszik mostohatestvéreivel, ha leromlik a tanulmányi eredménye, ha egyre többször lóg a suliból, ha olykor bezárkózik a fürdőszobába a játéknyuszijával, ha akkor a legboldogabb, amikor egy idegen kertbe bemászva játszhat kis kedvencével.
Aztán egyszer csak megszökik. Nem tudatosan teszi, egyszerűen csak szeretné megtalálni elveszett nyusziját, ami valahol a titokzatos kert szederfájának odvában várja, hogy kiszabadítsák.

Persze a tízéves kislány eltéved az éjszakában… és az igazi kalandok csak ezután kezdődnek. Már amennyiben kalandnak tekintjük azt, hogy végre minden szereplő ki meri mutatni az érzelmeit. A szülők abbéli ijedelmükben, hogy Andy megszökött, megpróbálnak „normálisan” viselkedni, a titokzatos kert tulajdonosai pedig végre nem csak titokban örülnek Andy látogatásainak. Aki végre úgy érzi, ő is fontos valakiknek, őt is szeretik valakik. Látszólag minden egyik pillanatról a másikra fordul jóra, mint a mesékben, csak sajnos ez nem mese, hanem a szomorú valóság.
Más megközelítésből: segélykiáltás egy kislánytól, aki áldozatául esett korunk egyik legnagyobb problémájának, a szülők válásának.

A 10 éves Andy saját szavaival meséli el nekünk életének történéseit, gondolatait, álmait, vágyait, ezáltal befogad minket saját kis világába, feltárja előttünk legféltettebb titkait. És nekünk vigyáznunk kell rá, nehogy visszaéljünk a bizalmával.
Részlet a regényből:
http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/reszlet/cikk/2003-12-24%2000:00:00/reszlet-jacqueline-wilson-a-kofferes-kislany-cimu-konyvebol

2013. január 11., péntek

Új könyv a könyvtárban

Buzás Kálmán, Nagy Krisztina: Az én mesém 3

A kötetben egy pályázatra érkezett mesék és rajzok vannak. Tehát nem hivatásos írók művei. sok gyermekmese is olvasható a könyvben.
"Ezekben a mesékben mindenki tudja, hogy mi a dolga, és azt legjobb belátása szerint teszi is. A hősök egymásért, nem egymás ellen küzdenek. Még a gonosz is belátja, ha téved. A mesék világa erkölcsös és egyértelmű: a jó elnyeri a jutalmát, a gonosz pedig a büntetését. a meseíró, aki ilyen világot tud teremteni, maga is hasonlóban él." 
Szeretettel ajánlom olvasmányként is, mesemondóknak és leendő meseíróknak is. 

2013. január 6., vasárnap

Könyvtártörténet

A mai informatika óra anyagához:

De nem csak a 10-ikeseknek érdemes végignézni. 

A diák elég gyorsan váltakoznak, ezért a hosszabb szövegrészeknél, érdekes képeknél érdemes megállítani.

2013. január 2., szerda

Kányádi Sándor


Csendes pohárköszöntő újév reggelén     

          Nem kívánok senkinek se
          különösebben nagy dolgot.
          Mindenki, amennyire tud,
          legyen boldog.
               
          Érje el, ki mit szeretne,
          s ha elérte, többre vágyjon,
          s megint többre. Tiszta szívből
          ezt kívánom.
               
          Szaporodjon ez az ország
          Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,
          s ki honnan jött, soha soha
          ne feledje.
               
          Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
          vissza nem fognak a kátyúk…
          A többit majd apródonként
          megcsináljuk.
               
          Végül pedig azt kívánom,
          legyen béke. –
          Gyönyörködjünk még sokáig
          a lehulló hópihékbe’!
    
A vers és Kányádi Sándor legtöbb verse megtalálható a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján:
http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=-1&docId=405&secId=36057&limit=10&pageSet=1 
 (2013. január.2.)